Rólam
“Minden eszközt meg fogok teremteni, amitől az emberek szebbek, jobbak, boldogabbak lehetnek a bőrükben!”

Seprenyi Fanni vagyok, 25 éves ! Szép nagy darab voltam, de ma már csak szép vagyok 😀 😀 😀 ! – Gondoltam mosolyt csalok az arcodra, ha már megtisztelsz, hogy elolvasod 🙂 !
Öt éve világosodtam meg, azóta nem eszem szemetet (na jó, nem fogok fénnyé válni, az első 2 évben minden zsákutcába bementem és az összes hibát elkövettem, amit csak találtam 🙂 – gyakorlat teszi a mestert). Bármennyire nem akartam tudomásul venni, be kellett látnom, hogy a depresszió és a rossz érzések a rossz ételektől vannak, hiszen elhíztam tőle és én nem tudtam megszeretni magamon a zsírt. Tisztelek mindenkit, aki képes elfogadni magán plusz ötven kilót, és jól érzi magát a bőrében, én erre képtelen voltam, mármint kifelé mondtam, hogy “ekkora szív hogyan férne kisebb testbe? Az első osztály párnázott..” Csak nem tudtam venni farmernadrágot, nem jártam strandra, 2 ruhám volt, amit fel tudtam venni, és minden alkalommal feszengtem ha megláttam egy szép nőt.
Before
After
Hogy csináltam?

1. lépés
Bevallottam magamnak, hogy nem vagyok boldog a testemben, ez egy kemény felismerés, de az erő jele!

2. lépés
Rájöttem, hogy csak én vagyok a felelős azért, ahogy kinézek! Nem a genetikám, nem az állam, nem a hormonok, hanem én!

3. lépés
Mivel én okoztam, ezért megoldani és én fogom, egy nagy adag alázat kellett, hit, kemény munka, és tanulás. Aki megoldást keres talál, de amíg kifogást kerestem csak kifogást találtam. Ahol a figyelem ott az energia 🙂 !

4. lépés
Jöttek szépen az eredmények és elestem, nem egyszer, hanem legalább tízszer, mire megtanultam amitől elhíztam az később sem lesz jó! A szemét étel ellenség, elveszi az álmomat és én azt nem akarom.

5. lépés
Megéltem óriási mélységeket és magasságokat. Ahogy nem tudtam tolerálni a tányéron és a testemben a mérgező tápanyagokat, a környezetemből is eltűntek a méltatlan helyzetek, mérgező emberi kapcsolatok, ez olyan, mint amikor a szemét kiviszi magát! Mindig tartsd távol magad attól, aki nem tapsol, ha Te nyersz!

6. lépés
Valóra vált az álmom, hálás vagyok mindenért, egyetlen hamburgert sem bántam meg, hiszen akkor most nem tudnék miről beszélni 🙂 ! Ezt úgy tudom megtartani, ahogy megszereztem, vigyázok rá és szeretem minden nap. Nem vagyok 55 kiló és soha nem is leszek, a kezeim vastagok, de nem tökéletes akarok lenni, hanem boldog, így megtanultam nevetni rajta. Önmagam legjobb verziója vagyok most. A tökéletesség hajszolása az elégedettség ellentéte, megöli a boldságot és a sebezhetőségünk felvállalása szerintem nagyon menő 🙂 !
Én leszek a mentorod, ha:
Ha igen, akkor üdv itthon! 🙂
Egy asztronauta élete nagy élménye, hogy az űrben járt, és mindenkinek mesélni akar a súlytalanság állapotáról! Gyermekkorom keresztje lett a nőiségem koronája! Hidd el nekem, óriási élmény lefogyni és élni boldogan, egészségen, harmóniában önmagaddal és az élettel! Az önfegyelem ott kezdődik, hogy tudjuk irányítani mit eszünk, és mit nem eszünk.
Én leszek a mentorod, ha:
Ha igen, akkor üdv itthon!
Egy asztronauta élete nagy élménye, hogy az űrben járt, és mindenkinek mesélni akar a súlytalanság állapotáról! Gyermekkorom keresztje lett a nőiségem koronája! Hidd el nekem, óriási élmény lefogyni és élni boldogan, egészségen, harmóniában önmagaddal és az élettel! Az önfegyelem ott kezdődik, hogy tudjuk irányítani mit eszünk, és mit nem eszünk.
Azt mondják rólam a büszkeségeim!
AKIK MÁR KIPRÓBÁLTÁK

“Amikor megtaláltalak borzalmas állapotban voltam testileg és lelkileg is. Ott tartottam hogy minden reggel sírva mentem utcára annyira nem volt önértékelésem. Jelenleg ott tartok hogy 5 hónap alatt fogytam 17 kilót és egy 1-10 skálán 7-8 az önbecsülésem!!❤🙏 Ha egy mondatban kéne leírnom mit adott nekem a FANNIZERO: Az életemet adta vissza!! 🙏 Nem lehetek elég hálás ezért!❤”

“Ahogy Te szoktad mondani nekünk “te kis csoda” most én is élnék ezzel a kifejezéssel Rád ugyanis Te vagy az egyik legelképesztőbb ember, akit ismerek! Megtanítottál hálásnak lenni magamnak és visszaadtad nekem az erőmet, a kisugárzásomat, ami már évek óta csak pislákolt bennem. A -19 kg-val 3 hónap alatt visszakaptam újra önmagamat , azt a lányt aki akárhányszor tükörbe néz már büszke magára és ezzel együtt az élethez való hozzáállásom is teljesen megváltozott. Az önbizalmam a program előtt 4 körül volt most viszont egy erős 7,5, amit igyekszek feljebb tornázni/ szinten tartani minden egyes nap! Nagyon köszönöm, hogy vagy!“

“Már 7 hónapja, hogy szebbé tetted az életemet. – 32 kilónál tartok, ami számomra hihetetlen. Soha nem tudtam elfogadni magam, mindig mindent feladtam, de amikor Rád találtam valahogy más volt. Most nincs megállás! Az önbecsülésem akkor szerintem olyan 1-2 volt, most már azért 7 körül jár azon a skálán. 😁 Nekem a Fannizero az életemet adta vissza, amiért örökké hálás leszek! ❤️”

“27 kilót fogytam nagyjából egy év alatt, de ez még nem a vége! Borzalmasan rosszul éreztem magam amikor elkezdtem a programot.Nem bírtam a tükörbe nézni, gyűlöltem minden porcikámat és az önbecsülésem is a béka segge alatt volt, tehát simán 0. Jelenleg azt hiszem, hogy a 8 fele közelítek. Mondhatom, hogy életem legnehezebb évén vagyok túl, voltak megingásaim, de nem kérdés, hogy mindig visszatalálok magamhoz. Köszönöm!❤️”

“A véleményem az, hogy ez a program legszuperebb dolog ami történhet az emberrel külsőleg és belsőleg is egyaránt. Minden befektetett fillér megtérül, nem feltétlen anyagiakban, hanem mosolyokban, elismerő tekintetekben, önbizalom cseppekben. 3 hónap alatt fogytam 15 kilót, a program kezdetén önbecsülésem sem volt, annyira sem hogy számokban mérhető legyen. A 3. hónap vége felétől, és azóta is egyre többször kapott el az érzés hogy “a rohadt életbe de jól nézek ki” – és ez egy új érzés, és cseppet sem érzem bűnösnek. A Fannizero és a program egy új ént adott nekem, az új életemet, új szemléletmódomat!!! ❤️❤️❤️❤️❤️❤️”

“Május 25-én kezdtem el a programot és eddig 14 kg mínusznál tartok. Engem ez hatalmas boldogsággal tölt el😍 De ez még nem a vég! 🥰🥳 A program előtt elég zárkózott voltam és mindig próbáltam takargatni magam és úgy öltözni, hogy minden kis hibát eltakarjak. Mióta fogytam szívesen felveszek akár egybe ruhát is, bármilyen takargatás nélkül. 😍 Egyre több önbizalmam van és nem félek mások véleményétől! 🧐 Nemtudok elég hálás lenni Fanni Seprenyi! 😍❤️ Teljesen megváltozott az életem. Ha nem ismertelek volna meg valószínűleg már kétszer akkora lennék és minden nap a csokit falnám🤣 Köszönök mindent! 🥰❤️❤️”

“A legfontosabb, amit a győzelemről megtanulhatunk, hogy képesek vagyunk rá!🥰 Még nem értem el oda, ahol lenni szeretnék, de legalább már nem vagyok ott, ahol voltam. 🥳 Fél év Fannizero -25 kg💞“

rendeles@fannizero.hu

hello@fannizerostrong.com
class=”” id=”” font_size=”” fusion_font_family_text_font=”” fusion_font_variant_text_font=”” line_height=”” letter_spacing=”” text_color=”” animation_type=”” animation_direction=”left” animation_speed=”0.3″ animation_offset=”” ]class=”” id=”” font_size=”” fusion_font_family_text_font=”” fusion_font_variant_text_font=”” line_height=”” letter_spacing=”” text_color=”” animation_type=”” animation_direction=”left” animation_speed=”0.3″ animation_offset=”” ]
Azt akarom, hogy gazdag legyél! Gazdag egészségben, boldogságban, szerelemben, hálában, sikerben, családban, élményekben, eredményekben! Azt akarom, hogy boldog legyél és bátor! Sose félj és ragadd meg a napot! Mindig hallgass a saját szívedre és higgy magadban!